Féltelek mintha sínre löktelek volna hol szerelmünk gyorsvonatja zöld lámpát kapott múltam kopott kabátba bújva vacog ki tudja hol gázol el kell lökjelek a néma jel mi bennem matat robog az öntudatgyorsvonat rettegek egyszer majd pirosat mutat a szemafor lelkünkben nem nyit új utat s behatol közénk az élet diktálta mérleg nyelvén az egyensúly árnya minek fényét még meg nem találta senki bennem csak kéretlen kérő döbbenet hogy sínen voltál már de én a sínekre löktelek féltelek.