Már nem röhögünk csak nevetünk folyton az élet átkelt a folyón koboldod örvényt se keltve lábnyomát a Holdon se hagyott csókot a szívünk darabokra metszve és a jó hírünk hiába kelt az óceánon át nem szagoljuk többet az élet friss húsát maradékot eszünk a múltunk odaát egy kerítésen átbújva nézem a gomblyukát a szélnek hova fújt el tényleg nem érted az a forró véred az agyad hárfa húrja nem zengi hogy még egy dolgot próbálj meg újra koboldod mélyen a homokba temetted s mostantól hiába locsolod oda mennél néha de már soha nem vagy ott béna kiegyensúlyozott léha múltból felszívott halott ebihalak lomha békaálma megnyugodtál végre vége hiába.