Moha Híradó - 2013. április 24.

1.       Moha: Lélek- jelenléti- ívek – A cipő 

Van egy cipőm. A liftben találtam. A nyárom rengeteg kiköltözés volt. Januárban, amikor beköltöztem a loft-ba, a hely teljesen üres volt. Nekem sem volt sok bútorom. Ezért minden este lejártam portyázni. Benéztem a teherliftbe, lenéztem a földszintre a rámpához, lecsekkoltam a kukák környékét, bekukkantottam a folyosókra. Ezt csináltam minden este. Most annyi cuccom van, hogy nem férek tőlük. A bútorokat folyamatosan cserélem jobb állapotúakra és egyedibb, stílusosabb darabokra. A portyázás szokásommá vált. Megszakad a szívem, ha meglátok egy régi dohányzóasztalt kidobva a kukák mellett vagy egy ősöreg fotelt vagy doboznyi cd tokokat, ruhákat, képkereteket, könyveket, lemezeket. Egyszerűen képtelen vagyok otthagyni őket, beletörődni, hogy a zúzdába mennek, az enyészetté válnak. Begyűjtöm őket. Különösen a ruhákat szeretem. Biztos azért, mert utálok ruhát vásárolni. Szeretem a jó cuccokat, szeretek egyedien öltözködni, de a legféltettebb ruhadarabjaimat találtam, ajándékba kaptam vagy turkáltam. Az ember néha olyan furcsa darabokra bukkan a kidobott rongyok között, amiről fogalma sincsen hol tudná megtalálni, ha meg akarná venni őket. A cipők. Na, cipőt vásárolni utálok a legjobban. Milyen hülyeség, hogy az embernek cipőt kell hordania, hogy télen le kell váltania egy melegebbre, mert lefagy a kedvenc nyárijában a lába. Ráadásul a cipőt nem váltja naponta az ember, mint az alsógatyáit. Ha cipőt veszel, hosszú távra gondolkozol, olyan fajta mellett kell döntened, amit nem unsz meg két nap múlva, amit lehet, hogy fél évig viselsz. így aztán tapsikoltam, mikor egyszer a kidobott rongyok között találtam nyáron egy cipőt. Egy vadiúj ALLSTAR tornacipőt. A méretemben. Pont kellett már egy nyári csuka, erre ott hevert ez a drága. Az egyetlen probléma az volt, hogy a jobb és a bal két különböző színű. A bal fekete, a jobb meg sárgásbarna. Először azt hittem, két pár cipőt találtam, újratúrtam a ruhahalmot, de semmi. Valaki vehetett két különböző színű cipőt és nem tudta eldönteni, melyiket szeresse, melyiket hajítsa ki. Így most felemás cipője van. Ahogy nekem is, aki megtalálta a másik felét. Ez az új stílusod? Kérdezték tőlem a barátaim. Ezt így adták el? Érdeklődtek. Én meg mindenkinek elmondtam, hogy egyszerűen így találtam őket. Jason, az egyik munkatársam azt mondta, bár New York hatalmas, miért ne történhetne meg, hogy egyszer szembe jön velem egy gyerek, lábán ugyanolyan felemás cipőkkel, csak neki a jobb fekete, és a bal sárgásbarna. Majd egymás cipőjére nézünk, beazonosítjuk, hogy tulajdonképpen kik is vagyunk mi. Szó nélkül kicseréljük azokat a cipőket, én kapom a feketét vagy a sárgásbarnát, egyszerűen cipőt cserélünk, szót se szólunk és tovább indulunk, ki-ki a maga útján. Az utcán és a metróban megnéznek az emberek. Még a szakadtabb arcok, a punkok is. Azt firtatják, milyen jelentés, milyen mondanivaló rejtőzhet a felemás színű tornacipők mögött. Én meg csak elnézek a válluk felett egykedvűen. Tudom, mindenki rossz úton jár a témával kapcsolatban. Senki nem sejti, hogy csak egyszerűen utálok cipőt vásárolni. 

2.       Ulman Kowalsky: A komolyságról

======================================================

„Szeretnék komolyan beszélni veled. Mondtam viccesen.”

Van egy mondás, mely szerint a fiú, akkor válik férfivá,

ha kikerüli a pocsolyát, ahelyett, hogy belelépne. Nekem

még a nagyapám se került ki soha pocsolyát. Ez nálunk 
családi hagyomány: soha fel nem nőni."

(Ulman Kowalsky – Könnyű lélekbúvár, 2013)