Ülök a sötétben a falakat nézem a szemben álló ház ablakszemeit ahogy függönyretinák vizenyős falán át kimosott neonfény érkezik a hóette este varjak izmos teste rekedt torokhangok a fán dideregve a fűben kushadó cigarettavégek szivacsos szűrőin át ahol eliramlik a lélek a sarkon utoléred a napvégi rosszkedved porát letörlöd egy álmos félmosollyal s joggal alszod ébren át a régen várt találkát nahát milyen automatikus ez az ösztönös igyekezet a fejeddel intesz és nem rázol kezet úgy döntesz te nem ismered azzal zavarod össze kevered a söröket a pulton még ott a kéznyoma egy félig elnyomott csikk a füst maga írja alá távozásának utolsó sorait örültem hazudja s a falat bámulva feláll és elbúcsúzik dolga van mondja s a nadrágja gombja már nem dudorodik.