Nemzeti vágta vízilovakkal kézen állni néha a fröccsenő iszapban hálni léha öntudatlan vízigótikus épületek alatt leépülni vízkeresztre feszíteni a vízbe fúlt halak pikkelyes tetemét ahogy a zápor szórja a vizet szerte szét oldva az ég nedét s az a sok tócsa minek tükrében de szép is volna ha mind ott maradna de csak addig párolog míg lábunk belelép nagy dolog bárhol megmártózom hol van buborék mi szétpattan rögtön hogy a vízből kilépek saját börtönömből vízhatlan vagyok de felold az ég.