
Mik jönnek elő varázshegyen ülök túl mindenen az erő legyen velem nem jöhet senki magamból nem tudok kimenni onnan hol jó volt tudni hogy csókolt mint a parázs fénye egy ezredévre elegendő torna az idő méhébe tolva vasrészegen a vágy tüzét megrakni a hegyen senki sincs csak a csönd a régi bilincs ködébe zárva a szoba végtelen zugába hol a foltos lelkek gyúlnak sötét árnyékok zúgnak mélykék vizet csorgatnak belénk egy sziget mélyére tűnve egy napra maradsz s örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése